A Hold hatása az emberi testre

Alapszabályok

Minden, amit annak a testrésznek a jólétéért teszünk, amire az a jegy hat, amiben a Hold éppen van, kétszer olyan jótékonyan hat, mint egyébként. Kivétel a sebészi beavatkozások.

Minden, ami nagyon megterheli vagy igénybe veszi, azt a testrészt, amelyet az a jegy ural, amire az a jegy hat, amiben a Hold éppen van, kétszer olyan kártékonyan hat, mint egyébként. A sebészi beavatkozásokat ezeken a napokon, lehetőleg mellőzzük, kivéve a sürgős műtéteket.

Ha a Hold éppen növőben van, amikor áthalad a jegyen, akkor az építőanyagok (gyógyteák, borogatások, vitaminok, de az étel is) hatása és azoknak a testrészeknek az erősítése, amikre az a jegy hat, amelyen a Hold éppen áthalad, sikeresebb, mint Fogyó Holdkor.

Ha a Hold éppen fogy, akkor minden, az adott szerv, illetve testrész kitisztítására és méregtelenítésére szolgáló tevékenység sikeresebb, mint Növő Hold idején.

 

„Akinek nincs ideje a saját egészségére, annak kell, hogy legyen ideje a betegségére.” Éppen a krónikus betegségben szenvedő emberek tennének jót maguknak azzal, ha tanulnának a betegségükből. Be kell látnunk, hogy nem elég a testet, illetve a tüneteket kezelni/kezeltetni, meg kell keresni a betegség lelki hátterét is, és azt is orvosolni kell, valamint más életmódra van szükségünk, ha tartós gyógyulást akarunk elérni. Ha nem így teszünk, újabb és újabb betegségek jelentkeznek, mert nem elég a tünetek „gyógyítása”.

 

Te is szeretnéd alkalmazni azt a tudást, amit őseink még ismertek és alkalmaztak? A titkok megismeréséért vedd fel velem a kapcsolatot skype-on vagy email-en!

 

 

Magyar Judit

magyar.judit52

magyarjudit52@gmail.com